Az autószalon a mai naptól látogatható a nagyközönség számára is, az előző két napon csak a sajtó léphetett be. Azonban a bemutatók szempontjából ez a két nap volt a lényeg. Genfben idén elmaradt a “hűha” érzés, vagy már láthattuk korábban a bemutatott modellt, vagy csak simán kevésbé érdekes.

Egy ideje egyre erősebb az a tendencia, hogy a gyártók inkább az interneten mutatják be az új modelleket. Természetesen szokott lenni élő bemutató is valahol, de azokkal sem mindig várják meg a soron következő autószalont. Az interneten és a közösségi oldalakon keresztül amúgy is gyorsabban és nagyobb közönséget tudnak elérni.

De nézzünk inkább pár konkrét modellt az érdekesebbek közül abc sorrendben, a végén lévő galériában van több kép is.

Alpina B5 Bi-Turbo Touring

A 4,4 literes Twin turbós V8-as Alpina által módosítva 507 lóerőt teljesít (igen, mint az előző V10-es M5). Emellett a ZF 8 sebességes váltóját sem hagyták érintetlenül, ami gyorsabban kapcsol. Most pedig mindez már kombiban is elérhető. Mivel a BMW még mindig fejleszti az új M5-öt, jó alkalom ez az Alpinának, hogy növelje az eladásait. Az, hogy az autóik gyönyörűek és erősek nem újdonság. Különösen értékelendő erényük, hogy klasszikusan elegáns, apró változtatásokat végeznek csak a külsőn, ezek pedig harmonikus egészet alkotnak ha ránézünk valamelyik modelljükre, a szuper 20 küllős felnikről már nem is beszélve. Bár a most bemutatott modell kék ülése egy kicsit sok, de szerencsére nem muszáj megrendelni.

BMW Vision ConnectedDrive

Nem sokkal a Genfi szalon előtt már bemutatták a modellt, így itt már nem ütött akkorát amikor begurultak vele. Ennek a koncepció modellnek nem a meghajtás a lényeges eleme, hanem a fedélzeti rendszerek. A vezető előtt egy 3D-s head up display található, amin minden lényeges információ elérhető. A ConnectedDrive névből adódóan szorosabb a kapcsolat az autó és a tulajdonosa között és még ha nem is ülünk benne tudjuk, hogy mobilon bármikor elérhetjük – szép új világ…

Ferrari FF

Akár a mindennapokban is remekül használható Ferrari? Megérkezett. Nekem a formája is nagyon tetszik, kicsit a régi shooting brake stílust eleveníti fel, nem volt sok ilyen autó, ellenben azok annál izgalmasabbak voltak. A négykerék meghajtással a havas hegyi sípályák megközelítése sem lehetetlen feladat. A 6262 köbcentis V12-es motor 660 lóereje pedig garantálja, hogy a hátsó ülések ellenére is Ferrarisak maradnak a menetteljesítmények. De, hogy kinek az ötlete volt, hogy ilyen jellegtelen fehér fényezéssel állítsák ki, az jó kérdés. A neten keringő képeken sokkal karakteresebb az autó, szerencsésebb lett volna abban a színben bemutatni.

Koenigsegg Agera R

A Koenigsegg igazán nagymester abban hogyan húzzanak le újabb és újabb bőrt egy bevált modellről. Különböző változtatásokkal adják ki az sorra a modelleket. Persze nincs ezzel nagy baj, hiszen biztosan nem mondhatjuk unalmasnak egyik modellt sem. Ennek ellenére azonban ahogy a Pagani is nemrég mutatta be az új modellt, lassan a Koenigseggnek is ideje lesz megújulnia. A sebességgel azonban az Agera R-nek sincs gondja, az E85-tel 1 115 lóerős twin turbós 5 literes V8-as 2,9 mp-es százas sprintre elég.

Lamborghini Aventador LP700-4

Szintén nem sokkal a szalon előtt már láthattuk a Murcielago utódját és nagyon jól sikerült. Ez is épp elég hivalkodó külsejű, de valahogy kevésbé közönséges mint az előd. Finomabb, elegánsabb lett és az ajtó mögötti rész változása kompaktabbá is tette, jobban közelít a Murcielagónál arányosabb külsejű Gallardóhoz. A modell neve ahogy az utóbbi időben már megszokhattuk elég beszédes, a 700-ból tudhatjuk, hogy az a teljesítményt jelöli, amit egy teljesen új fejlesztésű V12-es szolgáltat, a 4 pedig a Haldex rendszerű összkerékhajtást jelöli. Az Agera R-hez hasonlóan 2,9-es százra gyorsulást produkál, amiben jó partner a kétszer annyi hajtott kerék. A német rokonság jó hatással van a beltér minőségére is, az utastérben sincs hiba. Meglátjuk majd mire képes akár az összehasonlításokban, akár a Top Gear pályáján.

Pagani Huayra

A Pagani megteheti azt, amit a tömegautó gyártók igyekeznek elkerülni, nevezetesen az idióta névválasztást. Egy ilyen gyártó azonban kimondhatatlan névvel is el fogja tudni adni az autóját. Segít ebben a formás külső és a csúcstechnika. Továbbra is Mercedes eredetű az erejét adó V12-es, a benne szunnyadó 700 ló pedig garantálja a gyors haladást. Mivel a Paganinak nem kis tapasztalata van a karbon alkatrészek előállításában, az új modellnél is gazdagon alkalmazták ezt az erős mégis könnyű anyagot. Ennél is különlegesebb azonban az autó beltere. Az új tulajdonosok órákat tölthetnek az ülésben ülve és még mindig újabb és újabb zseniális apróságot fognak felfedezni az utastérben. Egyedül a központi érintőkijelző lóg ki egy kicsit a sorból, de lehet, hogy csak egy szebb, a kezelőszervekhez jobban illeszkedő felület kellene hozzá. Na persze ez lesz az utolsó szempont ami bárkit is eltántoríthat a vásárlástól.

Saab IQon Infotainment System

A PhoeniX tanulmányában mutatta be a Saab az új fedélzeti rendszer elképzelését. Nemrég még az is kérdéses volt, hogy megmarad-e a gyártó, de most úgy tűnik sikerül nemcsak életben maradniuk, hanem fejleszteni is. A tanulmány külseje is izgalmas (lásd galéria), de nagyobb jelentőségű a fedélzeti rendszer. A Saab Android alapon alkotta meg az IQon-t. Egy 8 colos kijelzőt párosítottak a rendszerhez, amin hozzáférhetünk az autó több mint 500 különböző adatán kívül természetesen az internethez is. Multimédiás tartalmak megjelenítése sem jelent gondot, értelemszerűen a navigáció alapértelmezett, valamint könnyebb a kommunikáció a szervizzel is, meghívót kaphatunk átvizsgálásra, karbantartásra, szoftverfrissítésre. Drágább modellekben elérhető már egy ideje hasonló rendszer (iDrive, MMI…), de az Android elterjedésével az olcsóbb modellekbe is beszivároghat, már csak annyi kell hozzá, hogy teljesen stabil legyen a szoftver. A videón mindenesetre jól néz ki.

Genf 2011 galéria: