Január végén állapodott meg a BMW Motorsporttal a Zengő Dension Team, így Norbi 2011-ben egy BMW 320 TC-vel indul.

A tavalyi év újonca is megkapja a legfrissebb fejlesztést, az 1,6-os turbó motorral. Reméljük ez majd lendít egy kicsit a BMW-s csapatokon, mert 2010-ben bizony nyers erőben látványosan gyengébbek voltak. Az új motorról 300 lóerős adatok keringenek a neten.

A Zengő csapat autóját a belga RBM csapat készíti fel, a közeli szezonkezdet (március 20.) miatt tesztelésre már nem lesz idejük, de bízzunk benne, hogy gyorsan megbarátkozik az új technikával. Norbi versenymérnöke továbbra is Arnau Niubó lesz, közös munkájuk eredményét pedig az elmúlt szezonban is láthattuk. Akad változás idén a BMW-s csapatok környékén, Andy Priaulx idén a ILMC Le Mans Series-ben indul, A nagyobb nevek közül pedig Tom Coronelt emelhetjük ki, aki Norbihoz hasonlóan bajor technikával száll harcba idén. Magyarországon sajnos idén sem lesz futam, hozzánk legközelebb megint a Brno-ban láthatjuk élőben, az a futam június 19-én lesz.

Szurkoljunk idén is Norbinak, hogy ott folytassa ahol tavaly abbahagyta!