Nézzük a TV műsorokat bemutató cikk második részét. Ezúttal a külföldi szériák vannak terítéken.

Top Gear – BBC

Ez az a műsor ami mellett nem lehet elmenni, itthon a Winkler-Bazsó páros próbálta szinte egy az egyben koppintani a szériát a Totalcar utolsó, elég rövid fejezetében, hát nagyon messze voltak tőle. Persze lehetne azt mondani, hogy mennyivel nagyobb költségvetéssel dolgoznak. Igen, valóban, néha olyan autókat törnek össze, ami nálunk még vagy 10 évig simán róná az utakat, a gyakori helikopteres felvételek, az ámulatba ejtő felvételek, mind-mind iszonyatos forrásokat feltételeznek, de nemrég kiderült, hogy mindez még nem elég elérni azt a szintet (Amerikába is eladták a szériát, de erről majd később). Az évek alatt a jelenleg 16. évadját taposó műsor sokat változott struktúrában és személyekben is. Már jó pár éve Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May szórakoztat minket. Mert esetükben nincs szó másról, csak szórakoztatásról, ebből a műsorból senki nem fogja megtudni hogyan működik egy hibrid, vagy miért vált simán egy duplakuplungos váltó, ez egy autós show műsor. A három főszereplő közül egyedül James May az, aki mélyebb szinten is ért a műszaki dolgokhoz, a többiek “csak” műsorvezetők. De nincs is ezzel semmi baj amíg ilyen szinten művelik, nagyon jókat lehet nevetni rajtuk és ennyi év után sem elcsépelt vagy unalmas.
10/10

Top Gear US – History Channel

És akkor itt a magyarázat, hogy önmagában a sok pénz miért nem elég. Az amerikai Top Gear széria legalább akkora költségvetésből dolgozhat mint brit társa, ha lehet még szebb felvételek vannak benne, bámulatos helyeken tudnak forgatni és hasonlóan szuper gépeket hajtanak, csak van egy kis probléma, egyszerűen észrevehetetlenek a műsorvezetők. Van egy autóversenyző, Tanner Foust, aki ért az autókhoz és vezetni is tud (mostanában driftel, ő még itthon is ismert), korlátozottan még vicces is, de nagyon ő sem tűnik ki. Rajta kívül még Adam Ferrara és Rutledge Wood látható benne, akik Amerikában biztos ismertek, de én még soha nem hallottam róluk, ami nem lenne baj, ha feltűnnének a műsorban. De sajnos olyan mintha csak statiszták lennének, nem hagynak maradandó emléket. A másik fő probléma pedig az, hogy már láttam az eredeti Top Gear legtöbb részét és bizony gyakorlatilag egy az egyes másolata az amerikai széria. Nem csak, hogy a challenge (amikor kapnak x összeget amiből autót kell venniük, majd azokkal feladatokat teljesíteni) részletei azonosak, ami nem is lenne baj, hisz megvették az eredetit, nyilván ezt a részét is, de az már gáz, amikor a poénok is ugyanazok (pl a feladat, hogy a régi angol autóval meg kell állni kézifékkel egy emelkedőn és kiszállni belőle, Hammond felgurul fékkel megáll, de a kézifék nemigen működik, kiugrik, az autó meg legurul, tökéletesen ugyanezt Amerikában Tanner Foust játssza el egy Fiero-val). Persze felmerül az is, hogy az eredeti mennyire spontán, de ne legyünk naivak, ekkora költségvetés mellett nyilván csak a szóviccek rögtönzöttek.
10/4

Fifth Gear – Channel 5

A régi Top Gear-ből kiválva már csak Tiff Needell és Vicki Butler-Henderson maradt meg, melléjük jött még Jason Plato, ők hárman szokták a gyors és nagy teljesítményű autókat megkergetni a pályán. Szintén itt látható még Tom Ford és Tim Shaw, ők láthatóak a stúdióban, Johnny Smith pedig pedig szintén feltűnik időnként. Ebben a műsorban sokan megfordultak már, a jelenlegi stábból egyértelműen Jason Plato lehet ismerős a túraautó rajongóknak, valamint Tiff Needell, aki még egy F1-es futamon is indult és a műsorban is látható, hogy tud vezetni. Az mindenképpen pozitív, hogy nem próbálják másolni a Top Geart, több fogyasztóvédelmi illetve teszt (fogyasztás, tisztítószer, radardetektor…) rész is van a műsorban. Emellett itt is megjelennek a drága, ritka és gyors sportautók, amiket pályára is ki szoktak vinni.
10/7

Wheeler Dealers – Discovery

Nálunk Autókereskedők néven fut a széria, a lényege, hogy Mike Brewer vesz valami közepesen leharcolt autót, amit Ed China felújít, majd eladják. Mike Brewer úgy próbálja előadni magát mint valami dörzsölt autónepper, de hihetetlen dolgokba képes belefutni és láthatóan azon kívül, hogy vezetni tud semmi köze az autókhoz (annak ellenére, hogy a wikipedia szerint több autós témájú műsort is vitt Angliában, úgy tűnik a hozzáértés ott sem mindig feltétel). Társa Ed China már egész más, ő hozza rendbe a vásárolt autókat és tényleg ért is ahhoz amit csinál, valamint hasznos dolgokat láthat aki rendszeresen nézi és esetleg maga is belefogna az otthoni szerelésbe. Néha csak egy-egy apróság használható fel, de általában praktikus tanácsai vannak. Angliában elég népszerű a saját kezű szerelés és az utángyártott alkatrészhálózat is elég kiterjedt, ez a műsor is kicsit ezt az irányt erősíti. Ha csak a ráfordított alkatrész árakat nézzük általában pluszos a mérleg az eladás után, de ha hozzászámoljuk az Ed által szerelésre fordított időt, ami sokszor több száz, vagy akár ezer fontra is kijönne, akkor máris vastagon bukó az üzleteik legalább 90%-a. Ettől még hasznos a nézőknek, csak üzletszerűen nem érné meg foglalkozni vele.
10/5

Best Motoring – (internet)

Régebben nagy kedvencem volt még a Japán Best Motoring, ami nem is TV műsor, legalábbis hozzánk nem úgy jutott el. DVD formában rendelhető, vagy a neten lehet időnként ráakadni egy-egy anyagra, de youtube-on sem nagyon találni tőlük frisset, nem tudom abbahagyták-e, vagy csak a videó megosztóról tüntetik el a jogdíjas anyagot, mindenesetre érdekes volt. Általában helyi versenyzők (leginkább drift sztárok, Tsuchya, Orido, Taniguchi…) vittek ki pályára európai sportautókat, amiket hazai tuning gépekkel eresztettek össze abszolút határon autózva, gyakran centire egymástól és a végén természetesen driftelve egy keveset. Általában a remek Tsukuba pályán mennek, aki Gran Turismo-zott már biztos találkozott vele, könnyen tanulható, egyszerű vonalvezetésű, de jó pálya. Hátránya volt a videóknak, hogy ritkán volt felirat (max Angol), így Japánul kellett volna tudni, de legfeljebb a pár perces verseny utáni értékelés maradt ki, a lényeg amúgy is a látványon volt, amiben nem is volt hiba, ha eltekintünk attól, hogy esélytelen volt megérteni akkor remek műsor. Ja igen, és mivel ütődött Japánok általában bikinis lányok is feltűnnek, illetve végig baromkodják az egészet a verseny alatt is, de ahogy írtam profi versenyzők, így ők meg is tehetik.
10/10


Ezeken kívül akad még pár kisebb autóátépítő és tuningoló műsor, de azok népszerűsége nem közelít ezekhez. Igen, Top Gear van Ausztráliában is, asszem egyet láttam belőle valamikor, de az valahogy még a hazai letöltő oldalakon sem nagyon terjedt el. A Top Gear és a Fifth Gear is elérhető magyar nyelven és ez utóbbi még úgy-ahogy rendben is van (a turbo lag kifejezésre lehet mondani, hogy turbó késés, de azért itthon ugye a turbó lyuk az amit erre használni szoktunk), de a Viasaton látható Top Gear fordítás valami borzalom. Abban biztos vagyok, hogy aki fordította autót maximum az utcán látott. Akkora baromságokat lehet néha hallani benne, hogy az az érzésem ezt is Romániában készítették mint a régi Viasatos sorozat szinkronokat, vagy a leírt anyagot google translate-ben. Kedvenc példám: Hammond vezet egy öreg autóban és a váltókar tetején egy kapcsolót átállít a másik állásba, mire a szinkron, “Most bekapcsoltam a túlkormányzást” igen, ez az “overdrive” volt. Valahogy nem tudom felfogni, hogy az egész stábban nincs senki akinek ez a fülét báncsa??

A németeknél látható szintén pár műsor, ismertebb pl a Grip, de abból annyira keveset látok, az sem teljes műsor, inkább egy-egy konkrét modell, hogy nem is tudok róluk véleményt írni.

A hazai műsorokkal (kivéve az M1-est) sajnos az a baj, hogy nem a megfelelő emberek vezetik, megkapják a friss tesztautókat, vannak hivatalos bemutatós videók, általában kint vannak a kiállításokon, tehát jó műsorok is lehetnének, de a műsorvezetők tönkreteszik. Ez biztos Magyar sajátosság, hogy hozzá nem értők vannak az adott pozícióban, de így legalább jobban tudunk örülni az kevés üdítő kivételnek. Régen volt még az Autó2 Dömsödi Gáborral, ami nyilván a hazai viszonyok között készült, de jó volt, mert hozzáértő emberek készítették, akik láthatóan szerették az autókat. Nem elvárás részemről a Top Gear-es képi világ, hiszen biztos sok pénzbe kerül a felszerelés, a horror drága autók jó része nem is látta még a hazai utakat, így azt sem várhatjuk, hogy Veyront vagy Paganit tesztelni hívják valamelyik műsort, nem vagyunk rajta az ő térképükön. De az talán elvárható lenne, hogy egy háziasszonynál legalább egy kicsit értsen jobban az autóhoz az, aki ilyen témájú műsort vezet. Lehet, hogy túlzóak az igényeim, ezért megmaradok a nézhető műsoroknál, a nézhetetlen gagyihoz pedig jó szórakozást kívánok a műsorvezető családjának, más úgysem tudja végignézni.

Ha esetleg kihagytam volna valamelyiket kommentben nyugodtan jöhet, akár rövid értékeléssel együtt.
Idővel majd tervezek egy kis áttekintést az autós újságok piacán is, megnézzük ott milyen a felhozatal.