Android event volt Google-éknél, az esemény apropója a tabletekre optimalizált 3.0-ás Honeycomb bemutatója volt, valamint ez volt az első esemény amikor kézbe is vehették az ott lévők (bár az engadgetes videóból ez nem derült ki). A CES-en még csak az alkalmazottak demózták. Az engadet elég gyors volt, egyrészt folyamatosan frissítve a bejegyzést közvetítették a bemutatót képekkel, majd kicsivel később már két videót is felpakoltak.

Az elsőn játékkal mutatják be a vas képességeit. Rám ez nem volt túl nagy hatással már persze ha eltekintünk attól, hogy egy ilyen méretű készülék hasonló játékélményt tud nyújtani mint egy pár évvel korábbi asztali PC. A telefonomon az Angry Birds fenn van ugyan, de csak akku merítésre szoktam használni, nem kötnek le hosszú távon a játékok.

A másik videóban egy shopping list alkalmazást mutatnak be, ami azonnal szinkronizál a tablet és a telefon között, valamint van egy külön kupon menüje is. Azt filmekben láthattuk, hogy Amerikában tombol a kupon őrület, most itt van erre egy újabb példa.

Az egész bemutatóból engem két dolog ragadott meg különösen. Az egyik az új gmail alkalmazás ami ezzel az osztott képernyős nézettel gyakorlatilag lepipálta a böngészős verziót és a 10″-os mérettel tényleg tökéletesen használható.

Az igazi nagy durranás azonban az Android Market Web Store, ami asztali böngészőből is elérhető, hasonlóan az AppStore-hoz. Itt azonban nem asztali alkalmazásokat telepíthetünk a gépünkre, hanem a böngészőben kiválasztott program szépen feltelepül a telefonunkra. Nem esett róla szó, de ha még azt is megoldják, hogy telefon csere, vagy szervizelés után a korábban telepített programok visszamásszanak rá akkor tényleg le a kalappal.

market.android.com


Vagy folyamatosan csinálják vagy le volt terhelve a bemutató idején, de akkor a bejelentkezésre nyomva azt írta nem engedélyezett (az alkalmazásokat tudtam böngészni), most már azonban be is tudtam lépni a google accountommal. Nézzük hogyan is működik:
Ez a kép fogad belépéskor
Itt tudunk válogatni a kategóriák között (jelenleg ez néha még nem működik), megtalálhatók a TOP alkalmazások (nálunk csak a free kategória). A képről levágtam, de a tetején van a szokásos google menü, a belépéssel, onnan lehet hozzáférni az accounthoz illetve a többi google alkalmazáshoz.

.

.

Ha kiválasztottunk egy programot

Megnézhetjük részletesen, látjuk az értékelését, képet róla, illetve minden infót megtalálunk ami fontos lehet. Ezután már csak az INSTALL gombot kell megnyomnunk.

.

.

.

Ezután két ablak jön elő, az egyik megkérdi hova telepítjük, nálam csak egy Androidos van, így PHONE.

A következő pedig tájékoztat, hogy nemsokára letöltődik a telefonomra.

És a nagyszerű, hogy ezt tényleg meg is teszi, az értesítéseknél megjelenik az installált programról szóló. Egyszerű, nagyszerű, működik!

A tetején lévő My Market Account menüpont alatt láthatjuk a jelenleg telepített programokat (nálam ez erősen hiányos volt) a telepítésük dátumával együtt, valamint a készüléket illetve szolgáltatót is megjeleníti az első használat dátumával együtt.