Nem kérdés, hogy az iOS népszerűségével egyedül az Android rendszer tudta felvenni a versenyt – eddig. Az, hogy mit hoz a jövő, még nehéz megtippelni, a WP7 önállóan úgy tűnik nem lesz alkalmas arra, hogy beszálljon a versenybe.

A Nokiával való együttműködés majd kiderül mit hoz a két cégnek, de a részvényesek egy része mellett az elemzők sem mind osztják a Nokia vezér Elop “hurrá optimizmusát”. Visszakanyarodva az Androidhoz, a robbanásszerű elterjedésének talán legfontosabb oka a sokféleség. Van aki ezt hátrányként említi, de szerintem nem így van. A választási lehetőség jó, mindenki kiválaszthatja milyen árkategóriában keresgél, milyen hardver elemek fontosak a számára, ha van preferált gyártó akkor az alapján is lehet választani.

Ahogy minden eszköznek és rendszernek, ennek is vannak hibái. A belassulások úgy tűnik a 2.3-tól fölfelé megszűnőben vannak, a nem centralizált frissítés ellenben még mindig probléma, de ezt a Google is érzi, mert a barcelonai Mobile Word Congress-en szó volt róla, hogy igyekeznek majd rákényszeríteni a gyártókat a frissítésre. Az majd elválik, hogy ezt miképp teszik meg, elhangzott, hogy a Market hozzáférést korlátoznák a régebbi rendszereken, ami felvet azért pár problémát. Attól, hogy egy telefon régi még illene hozzáférni az alkalmazásokhoz, mert a végtelenségig úgysem fogják frissíteni és az sem normális, hogy évente vegyünk új telefont. Azon kívül egyre többen nyitnak saját alkalmazásboltot, ami nem feltétlenül jó, egyrészt ezzel kipipálták a Market-ből való kizárás problémáját, másrészt a felhasználóknak sem ideális, ha több helyen kell keresgélni. A fejlődés nem áll meg, legalábbis a Google-nél, sajnos a gyártók nem jeleskednek ennyire, de ígéretek már vannak arra, hogy javulni fog a frissítésekhez való hozzáállásuk.

Az első videó infographic stílusban inkább a számadatokra koncentrál:

A második ellenben igen látványos, itt a külsőn van a hangsúly, emellett jól látszik az Android számára talán két legfontosabb esemény, a Droid, illetve a Galaxy S launch: